A vizuális kultúránkban alapvetően már a falrajzoktól kezdődően nyomon követhető a spiritualitás és a rituálék ábrázolása. A történelemben a civilizáció során szétszóródó közösségek önálló ideológiai rendszereket, és hozzájuk kapcsolódó vizuális rendszereket alakítottak ki. A 20. század során, a modern művészetben előszeretettel kapcsolták többek között az absztrakt művészek (például: Klee és Kandinszkij) és a colorfield művészet képviselőinek (például: Rothko, Newman) munkásságához vallási és spirituális gyakorlatokat, majd a kritikai művészetben inkább az intézménykritika, a tételes vallási intézmények kritikája (például: Maurizio Cattelan) került előtérbe. A 90-es évek esztétikai paradigmaváltása a hangsúlyt az egyéni gyakorlatok és alkotómódszerekről a társadalmilag elkötelezett, közösségi gyakorlatok irányába helyezte, így ami korábban szükségszerűen a vizuális kultúra része volt, mára úgy tűnik a magánszférába vonult, és a kortárs művészeti diskurzussal aligha folytat párbeszédet.

Fontos azonban megállapítani a vallásos és a spirituális művészet közötti különbséget. James Elkins szerint a vallás az, ami névhez köthető, főbb és ismert hitrendszereken alapszik, míg spiritualitásnak nevez minden újvallásos mozgalmat, és egyéni hitrendszereket egyaránt. Szerinte a képzőművészetben a vallás érzékeny (tabu)téma, míg a spiritualitást egyértelműen elfogadottabbnak véli. De a kortárs művészeti intézményrendszer – többek között a megakiállítások, gyűjtemények és a művészettörténeti elbeszélés – nem mutat túlzottan nagy érdeklődést a spirituális témák iránt, ennek ellenére az utóbbi években egyre több kiállítás és művész foglalkozik a témával.

Válogatott művészlistánkban olyan alkotók jelennek meg, akiknek művészeti praxisának vagy olykor inkább életvitelének (különböző egyéni szinteken) része a spiritualitás. Interjúalanyaink történeteiben felszínre kerülnek azokat a lehetséges okok, amelyek feltehetően az érdeklődés kialakulásához vezettek. Egyike ezeknek az okoknak az egyéni és kollektív krízishelyzet(ek) kialakulása, melyre a lehetséges válaszokat a művészetben keresi az egyén, de akadnak olyan koncepciók, melyek antropológiai/ kultúrantropológiai kutatásokra épülnek. A spiritualitás újbóli visszatérését jelezné ez, vagy valójában az underground, ellenkultúra rétegeiben mindig is jelen volt a spiritualitás?